Közismert tény, hogy hárman-négyen ugyanazon cél érdekében, de külön-külön munkát párhuzamosan végezve, közel sem tudnak annyira hatékonyak lenni, mint egy ugyanennyi főből álló, szervezett csapat, azaz a régi film címét idézve, „2x2 néha 5”.
Olyan sokszor hangzott el az „Együtt” szó a szervezet nevének említésén kívül is a szombati Együtt 2014 évértékelő rendezvényén, hogy óhatatlanul is ez az „okosság” jutott eszembe. Bizony az Együtt hangoztatása fontos és előrevivő dolog, egy hamarosan párttá szerveződő mozgalom esetében pedig elengedhetetlen is, a közösség együttes erejének kiemelése, a szétszórt egyéni szándékok közös akarattá formálása érdekében. Érdekes, de rokonszenves triumvirátus beszédeit hallhattunk szombaton, már aki vette magának a fáradtságot és – egyéb szombat délutáni elfoglaltsága nem lévén - meg is hallgatta őket. Az önjelölt néptribun, a félradikális szakszervezeti vezér és a technokrata ex-miniszterelnök. Felkészülten és az újabb lehetőségtől láthatóan izgatottan érkeztek és várták ki, hogy a mikrofonhoz jussanak, hallatlan – már-már gyermeki - lelkesedéssel beszéltek, ám kevésbé felkészült szónokként és jól hallható retorikai hiányosságokkal hallgathattuk meg, miként értékelik az Orbán-kormány működését. És ami a korábbiaknál végre több is volt: beszéltek arról, mit, hogyan és kikkel szeretnének megvalósítani a részleteiben egyelőre nem ismert programot, az ellenzéki összefogást, s megtudhattuk azt is, hogy kikkel és hogyan nem. Hát ez is eldőlt. Nem tudnak egyszerű mozgalomként, megmaradni háttér civilnek, az orbáni választási rendszer(telenség) kikényszerítette belőlük, hogy újabb pártot alkotva, egyfajta motorjává válhassanak az Orbánt leváltani akaró ellenzéknek. Amíg pártok juthatnak be a magyar Országgyűlésbe és alakíthatnak ott frakciót, amíg pártok képviselőjelöltjeire és pártok listáira szavazhatnak a választópolgárok, addig hiú (és naiv) ábránd is volt abban reménykedni, hogy valamilyen új közjogi formációként megteremthetik maguknak a direkt beleszólás jogát a következő kormányalakításba. De nincs is ezzel semmi probléma, én legalább is úgy gondolom, hogy a normál demokratikus működés évezredes kialakulása során a leginkább hatékonyan programalkotó és később (több-kevesebb sikerrel) számon kérhető formáció a párt. De erről majd egy másik posztomban írok…
Térjünk inkább vissza a beszédekhez, illetve azok fogadtatásához. Amikor valaki egy új, egy addig még nem nagyon próbált dologba fog, természetes, hogy nem tud könnyed és végletekig kimunkált lenni. Így járt valamennyi szónok a beszédének ismertetésekor, leginkább az látszott rajtuk, mennyire idegen még számukra ez a szerep, mennyire elviszi a forma a tartalomról a figyelmet. Bevallom, nekem nincs túl nagy véleményem Juhász Péterről, nem véletlen, hogy az „önjelölt néptribun” jelzővel illettem fentebb, mert a minden és mindenki tagadásán és elutasításán túl eddig igazán megfogható dolgot még nem hallhattunk tőle, ráadásul legitimitásának alapja eléggé ködösnek mondható, nem teljesen világos kik és milyen feladattal predesztinálták erre a Milla-elnök pozícióra. Ugyanakkor ez a mostani beszéde – annak ellenére, hogy látszott rajta, az öltönyös-nyakkendős megjelenés nem igazán az ő terepe, kedvesen sután előadva, de mégis nagyságrendekkel konkrétabb és elemezhetőbb volt. Ahogyan egy blogban ügyesen megállapították, könnyedén orozta el Orbántól a „polgár” kifejezést, mely mostantól – bár megkockáztatom már elég régóta – nem kicsit disszonánsan hangzik majd a polgárság szükséges kialakulásáról vizet prédikáló, ám tényleges tetteivel és a hatalma megszilárdítása érdekében kialakított rendszerével szomját sokkal inkább nemesebb nedűvel (borral) oltó miniszterelnök szájából. 
Kónya Péter hozta önmagát, s bár a hallgatóság némileg eltért az általa jól ismert szakszervezeti tagságtól, a szükséges és megoldandó feladatok felsorolásában kizárólag a munka világának aktuális és akut bajaira koncentrálva, továbbra is azt a képet erősítette, hogy ő a dolgozó emberek képviselője, az érdekképviselő. Ezt mintegy megerősítendő a bejövetelekor és a beszéd lezárásakor a „munkásököl” levegőbe lendítése is ezt sugallta, dolgozói érdekvédelem vagyok. Kicsit erőltetettnek és esetlennek is tűnt – vélhetően egy prezentációs tréningen tanulta, hogy valami személyest is vigyen a beszédébe -, szinte egyedül abba bonyolódott bele, amit lazán kellett volna közbevetni, a hóvirág és a saját személyes kapcsolatát…
Az első két szónokhoz képest Bajnai sokkal rutinosabbnak, alaposabbnak és felkészültebbnek tűnt. Bár ő maga korábban nem kampányokon szerezte miniszterelnöki tisztségét, így a valódi választási fronton sosem edződött, ám a kormányfőségével járó számtalan közéleti szereplés sokkal rutinosabb előadóvá tette, bár van még tanulnivalója rendesen. Ahogyan azt a kormánypártiak és a jobbikosok közül többen is megjegyezték, olykor valóban unalmasnak hatott, hiányzott belőle a szónoki lelkesedés tüzének méltó közvetítése. Ezzel együtt a beszéd igen jól felépített, az Orbán-kormány által megsértett valamennyi rétegnek üzent, külön hangsúlyozva a legaktuálisabb célcsoportoknak (Egyetemistáknak, középiskolásoknak: „Hiszek egy olyan Magyarországban, amely nem bezárja az iskolák kapuit a gyerekeink előtt, hanem megnyitja azokat. Mert tudja jól, hogy az iskola, az egyetem kapuja nemcsak tantermekhez és előadókhoz vezet, hanem a tudás által egy jobb élethez is.”; Szülőknek: „2014-et követően úgy fogunk kormányozni, hogy Magyarországon egyetlen gyermek se mehessen éhesen iskolába, egyetlen gyerek se fekhessen le éhesen! Ez a számomra, magyarként, apaként – és most már politikusként is –: becsületbeli ügy. Becsületbeli ügy, amiből nem fogok engedni!”).
Látszott, hogy míg az első két előadó beszédeit vélhetően saját maguk írják, addig a Haza és Haladás Alapítványban fókuszált team, komoly szakmai és kampányismerettel a háta mögött, egy jól tagolt, logikusan felépített és az érzelmi hívó pontokat a legmegfelelőbb helyen beillesztő („Gyertek velem, csatlakozzatok a remény koalíciójához! Mondjátok el a szomszédoknak, a munkatársaknak, a barátoknak, hogy újra van remény. Van remény, mert van erő, amely szembeszáll a reménytelenség kormányával.”), gondosan megtervezett beszédet állítottak össze közösen. Csak a lelkesedés továbbadása, az igazi „forradalmi tűz” hiányzott belőle. A retorika is olyan, mint egy zenemű. Vannak benne lágyabb andalító tételek, amiket felvált a forte, a megfelelő helyen bevetett fortissimo. Magyarán, az érzelem közvetítése. Ami Orbánt és Gyurcsányt például magasan fölé emeli a hagyományos szónokoknak. A beszéd jól kimódolt felépítésére utalt az is, hogy végre külön-külön is szólt a „remény koalíciójába” várt pártokról is. Olykor igen keményen. A szocialistáknak például – joggal – olvasta a fejükre, hogy sem elég hitelességgel, sem elég - korábbi kormányzásuk ellenére - szakmai felkészültséggel, sem pedig elegendő szavazóval nem rendelkeznek ahhoz, hogy egy ellenzéki koalíció kizárólagos vezetői szerepére áhítozzanak, arra meg végképp nem, hogy egyedül is képesek legyenek elzavarni Orbán kormányát. Még akkor sem, ha Mesterházy ügyes tempóérzékkel kapta el a pillanatot, az október 23-i gyűlést követő, törvényszerűen múló lelkesedés idején, hogy kezdeményezőként lépjen fel. De ők azt már nem azonosították be, hogy valójában ez a kezdeményezés maga okozta az Együtt 2014 közvélemény-kutatási drasztikus mértékű visszaesését is, mert valóban „ma milliónyi olyan ember él Magyarországon, aki soha nem lenne hajlandó az MSZP-re szavazni”, és ez az egy millió ember hátrahőkölt az MSZP vezető szerepének megcsillantásakor, és nagyon is szükség volt arra, hogy Bajnai szájából halljuk, milyen viszonyt kívánnak a szocikkal kialakítani a nagy menetelésben. Az MSZP szokás szerint vak, amikor saját háza táján kell körbenézni, nem képesek felfogni, hogy a régi arcokkal, a régiek hiteltelenségével soha nem fognak kilépni a jobboldal által ügyesen köréjük rajzolt ördögi körből. Nota bene ezt az ördögi kört még csak nem is a fideszesek rajzolták egyedül, hanem a szoci pénztár kulcsát a mai napig zsebében szorongató pártpénztárnok, Puch László és köre jelentősen besegített. És a kulcsot még ma is ők őrzik…
Mint ahogyan Gyurcsány sem tud, - egyszerűen habitusából adódóan - nem képes hátrébb vonulni a politikai játszótérről, kiváló lehetőséget adva a jobboldalnak, hogy mindig, minden körülmények között vele „ellenpéldálózhasson”. Én elismerem: a DK azért van, mert Gyurcsány vezeti. Ő a párt lelke, lélegzete és megjelenése (most itt nem igen számolnék a Gyurcsány-klón Molnár Csabával, aki legalább annyira antipatikus figura, mint imádott, gesztusaiban és beszédmodorában is majmolt főnöke). Ha Gyurcsány nem lenne, nem lenne DK sem, mint ahogyan nem is igen van rá szükség. Így ebben a mostani formában semmiképp sem. És minél erősebb lesz az Együtt 2014, annál kevésbé lesz igény arra, hogy egy "másik" balközép-liberális oldalról is legyenek adekvát válaszok a felmerülő problémákra. Az nem segít ezen (sőt, inkább kontraproduktív), hogy van egy véresszájú Gyurcsány-védelmező Gréczy Zsolt személyében, aki blogjában litániaszerűen sorolja, hogy Gyurcsány idején mi volt jobb, mint most. Hiszen mindezek ellenére is mindenki pontosan tudja, Gyurcsány nem volt jó miniszterelnök, csapnivalóan gyenge volt. Habitusát, vezetőképességeit és gyakorlati érzékét tekintve egyaránt. Kiváló ideológus lehetne, jó szónok (annak persze, aki szereti ezt az Orbán-Gyurcsány ripacsba hajló stílust – mielőtt bárki nekem ugrana, jelzem, hogy a közemberek általában szeretik a ripacsokat!). Törvényszerű bukásában nem az őszödi beszéd volt a hibás. Mindenki pontosan tudja, - vélhetően Orbán is tökéletesen megértette, mit akart vele mondani elődje. Nem az a beszéd volt a káros. Hanem ami odavezetett, az Út Őszödig…
Az LMP-t viszont két szemérmes mondatban temette el Bajnai, és a mai állapotot tekintve, magam is úgy gondolom, hogy az elschifferesített LMP sikeresen kibetlizte magát a mostani magyar politikából, lelkük rajta. Hogy az alakulófélben lévő Párbeszéd (PM) képes lesz-e határozott és végre hiteles zöldliberális párttá formálódni, az még a közeljövő zenéje. Én szurkolok nekik, mert van támogatórétegük és szükség van erre a korai Fideszt idéző mentalitásra a politikai palettán. Karácsony Gergely és Jávor Benedek pedig kellően felkészült jó vezetők lehetnének, ha mernének szembenézni a vezetés felelősségével végre!
De egy valamit a mostani beszédek után biztosra vehetünk: az Együtt 2014 nem gondolja, hogy egyedül is képes győzni. Az Együtt 2014 nem gondolja, hogy elég ezt a soron következő választást „csak” megnyerni. És azt is tudják, hogy ehhez együtt kell menni sokakkal, akiknek üzentek, sok párttal, akiket megszólítottak, mert nélkülük nem megy. De egy valami kevés lehet a győzelemhez. Az együttlét. Dolgozni kell. Közösen kell dolgozni, és össze kell, igenis KELL! hangolni a feladatokat, azt a minimál kormányprogramot, amiben ez a szélesre kényszeredő összefogás minden tagjának meg kell állapodnia. Nem lózungokra és látszat-egyeztetésekre van szükség, mint amikről az MSZP által jelenleg szervezett ellenzéki megbeszélések folynak. Ezt ma már senki nem veszi be, s ezt igen pontosan ismerte fel a Bajnai vezette Együtt 2014 is: „nem engedem szem elől téveszteni az október 23-án meghatározott közös célt, az Orbán-kormány leváltását. Nem engedek se elterelő hadműveletnek, se bekerítő manővernek. És nem engedek azoknak a kisszerű politikai játszmáknak, helyezkedésnek, önérdekű taktikázásnak sem, amelyeket nálam jobban ma már csak a választók unnak…” Ezt közösen kell először is BELÁTNI, utána a kihívásokat MEGFOGALMAZNI, a feladatokat KIOSZTANI és KÖZÖSEN VÉGREHAJTANI. Nem külön-külön, hanem vezetett és határozottan irányított csapatként, mint egy projektet, egy háborút. A tábornok személyén sok múlik, de a vezérkari tiszteken is…
Persze a fanyalgók tábora nyomban megszólalt a beszédet követően, az index.hu-tól kezdve a hvg-n át Török Gáborig, de igazi kritizálni valót két dologban véltek a szemére vethetőnek, az egyik, hogy kik ültek a VIP-székekben, az első sorokban. Kit érdekel?! Majd akkor tessenek ezt előhozni, ha a formálódó ellenzéki összefogásban komoly szerephez is jutnak a letűnt idők prominensei, Kunczétól, Drazsén át egészen Suchman Tamásig. Addig ez valójában csak arra jó, hogy lehessen hivatkozni: lám, ez is ugyanaz a kör, akit 2010-ben elzavartatok, majd szépen vissza fognak lopózni a színfalak mögött. Én hiszem, hogy ezt nem engedik, s erre nekem egyelőre nem is Bajnai, hanem a Péterek személye (Juhász-Kónya) a garancia. Ezzel az "első sorban kik tapsolnak, meg kik ülnek a nézőtéren" dologgal amúgy is mindig felbosszantanak a sajtó jeles képviselői, akiknek sokkal nagyobb felelősségük lenne az elhangzottak közvetítésében, mint a találgassunk, "ki és mi állhat a háttérben, ki vajaz le kit?" állandó kombinálásával. Kit érdekel például, hogy a Békemenetben az első sorban menetelőknek egy szemernyi emberi és politikai hitelessége sincs, az Ötöstagkönyvtől kezdve, a megufósodott, kiöregedő rockzenészen át, a kiugrott MSZMP-s Pártélet szerkesztőig és a saját magának buszgyárat privatizáló laptulajdonosig? Mindenki tudja róluk ezeket, mégis ott menetelnek mögöttük. Nem miattuk, Viktorért.
Ja, és hogy csupa öreg, idős ember ment el Bajnaiékhoz? Ez először is nem igaz. Másodszor pedig: miért, a Békemenetben csupán fiatalok menetelnek? Nem. Na ugye. Bajnainak például az erre „vádpontra” adott frappáns elővágása, kifejezetten jó bon-mot volt: „Egy idős asszony például azt mondta nekem legutóbb: „Miniszterelnök úr, én a gyerekeim helyett is jöttem. Ők még nem mertek személyesen eljönni, mert az egyik lányom tanár, a férje meg kisvállalkozó. De engem küldtek maguk helyett is. Nekem már nincs mitől félnem.”
A másik, amit kritizáltak benne, hogy nem volt sok konkrétum a programjukból. Na de könyörgöm, ki az, aki egy évvel a választások előtt egyrészt már kész programmal bír, másrészt kiadja magát az ellenfeleinek? Senki. Ráadásul még most akarnak párttá alakulni, majd utána ellenzéki koalíciót összehozni, szóval egyáltalán nem időszerű ilyet számon kérni rajtuk. Amennyire konkrétak lehettek a mostani időpontban az mind benne is volt, sőt a beszédekben megszólítottak és az üzenetek számát tekintve nem gondolom, hogy bárkiben hiányérzet támadhatna.
Mindezzel együtt én még így is korainak tartom ez az egész 2014-es kampány kezdetet ennyire előre hozni, félek tőle, hogy mindkét oldalon kifúj a lelkesedés és az ötletbazár, mert akkortól majd unalmassá válik a homokozó megszerzésért folytatott óvodás színvonalú sárdobálás, ami elriasztja a választókat és minden marad a régiben, maradhat Orbán a a mostani helyén 2014 után is. Tudom, van olyan erő, aki talán éppen erre játszik. Ha hagyjuk…
